Soha többé nem mondom azt, hogy van, amit nem
lehet elrontani. Mert gallyra menni igenis mindig, minden körülmények
között lehetséges – akkor is, ha az ember történetesen Örkényhez vagy Moliérehez
nyúl: ezekkel a példákkal rá is térnék a színházra, kérem szépen.
Frosine (László Kata), Harpagon (Barabás Árpád)
Klasszicista komédia, mi?
Mármint, a klasszicista stimmelt – a szöveg
klasszicista jellemvonásait a rendező kiegészít(t)ette ión (vagy dór, de
semmiképpen sem korinthoszi) oszlopokkal, néhány abroncsos ruhakölteménnyel, no
meg számtalan rizsporos arccal. A komédia viszont az első felvonásból kimaradt,
én legalábbis nem fetrengtem a nevetéstől, úgy érzem nem is oktalanul. Az a
néhány halovány poén szertefoszlott az éterben, a jellemkomikumok pedig gyakran
csaptak át elviselhetetlen ripacskodásba. A színészek egy része inkonzekvens
módon mozgott a jelenetekben, másoknak viszont sikerült belopniuk magukat a
szívünkbe, beszélek itt főleg arról a Tóth Árpádról, aki a multifunkciós
szolga, Jacques szerepét játszotta. A kusza történetmesélésben az ő alakja
legalább olyan fontos, mint a Barabás Árpád által játszott főszereplő Harpagoné
– ez a másik olyan alakítás, amely említést érdemel: furcsa is lett volna, ha
pont a címszereplő miatt vérezne el a darab.
Jacques (Tóth Árpád), Harpagon (Barabás Árpád)
Vér azonban nem folyt, főleg azért, mert a
második felvonás valamelyest megmentette a népszerű vígjáték, de a társulat és
a rendező, Csurulya Csongor becsületét is. Mindent összevetve tehát egy korrekt
darabot láthattunk, amely azonban labdába sem rúg az én heti toplistám szerinti
nagyágyúk mellett. Dehát ízlések és pofonok, mondják.
árpi
Képek forrása: http://www.szinhaz.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése