Igazgatók és színházaik

Adott egy olyan helyzet, ami Európában egyedülálló: magyar, román, német, zsidó színházak élnek egymás mellett. Az eddigi I-FÓRUM-os beszélgetésekből, interjúkból kiderült, hogy ezek között a színházi intézmények között minimális a párbeszéd. A társulatok és színházigazgatók csupán fesztiválokon találkoznak, de sajnos akad jó néhány olyan társulat, amelyet fesztiválokra sem hívnak meg. A Thália a piacon című beszélgetés arra a kérdésre keresett válaszokat, hogy az állami pénzből fenntartott kisebbségi színházi struktúra mire fordít nagyobb figyelmet: az identitás megőrzésére, új értékek létrehozására, szórakoztatásra, esetleg profitszerzésre? Lehet-e egységes kisebbségi modellről beszélni ezeket illetően?

A felvezetőt Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója tartotta. Továbbá a felszólaló igazgatók sorát bővítette Lucian Vărşăndan (temesvári Állami Német Színház); Parászka Miklós (Csíki Játékszín); Nagy Pál (székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház); Czegő Csongor (Figura Stúdió Színház); Balázs Attila (Csiky Gergely Állami Magyar Színház); Bessenyei István (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat), valamint Czvikker Katalin és Szabó K. István, a nagyváradi színház vezetői.

Gáspárik Attila a vásárhelyi színház jelenlegi stratégiájának ismertetésével indított: elkezdődött az együttműködés a román és magyar tagozat között, például ebben az évadban a magyarok játszanak egy román szerzőtől, és fordítva. Továbbá mindkét fél feliratozza az előadásait.

Gáspárik Attila

Gáspárik ahhoz a kérdéshez várt hozzászólásokat a színházigazgatóktól, hogy ez az intézmények közti kommunikációhiány véletlenül alakult ki, vagy mindannyian felelősek azért, hogy így alakult. A teremben sokáig csend maradt. Mindenki várta, hátha a másik szólal meg. Gáspárik nyugodtan meghegyezte a ceruzáját, finom mozdulattal az asztalra helyezte a hegyezőt, és ebben a pillanatban Lucian Vărşăndan úgy érezte, hogy neki kell megszólalnia. Szerinte nem egy fentről kitalált modell szerint működnek a színházak és az intézményi stratégiák: ezt a közösségeknek saját maguknak kell kiügyeskedni. Például a temesvári német színház elvesztette közönségének 90%-át az elmúlt években, tehát már nem igazán beszélhetnek identitásápolásról. Működniük kell mégis, és ennek a működésnek a hogyanját kell kitalálniuk.  

Parászka Miklós, Nagy Pál

Bessenyei István a néző komfortérzetének kérdéséről beszélt: szerinte állandóan szem előtt kell tartani azt, hogyan tartsák meg közönségüket, hogyan feleljenek meg a nézői igényeknek. Nagy Pál szerint az udvarhelyi színház egyik alapvető problémája a helyi gondok sokasága mellett, hogy miként lehet megfelelni egy országos színvonalnak, amikor a városvezetőség sem tudja, mit vár el a színháztól. Parászka Miklós derűlátó, szerinte még autonóm intézmény a színház, és a legfontosabb cél ennek megtartása kell legyen. Czvikker Katalin ismertette a nagyváradi színház tavaly februárban kidolgozott stratégiáját és annak működését. Gáspárik mindegyik igazgatótól végigkérdezte, milyen jegyárakkal működnek, összehasonlították a költségvetéseket, beszéltek a szakmai jegy kérdéséről.

A végkövetkeztetésük azt volt, hogy nem lehet egy egységes romániai modellről beszélni, mindegyik közösségnek más az elvárása és másak a lehetőségei. Ehhez képest kell a színháznak kialakítania egy működőképes stratégiát.

Ja, és Gáspárik azért hegyezte meg a ceruzáját, mert lejegyezte a többi intézmény költségvetési információit.

emőke