Nehezen viseltem az óvodát

Székely Csaba drámaírót kérdeztük

A gyerekkorod falun vagy városon töltötted?

Is-is. A nyarakat a nagyszüleimnél, a többit pedig városon. Mivel én nem jártam óvodába, csak egy évet – nagyon nehéz gyerek voltam, vagyis nehezen viseltem az óvodát, nem bírtam ott megülni –, ezért otthon töltöttem azt az időt, amit az óvodában kellett volna. Télen a saját lakásunkban voltam, a melegebb évszakokban pedig falun.

Székely Csaba

Milyenek voltak ezek az évek? Hogy gondolsz vissza rájuk?

Meghatározóak voltak, nagyon sok időt töltöttem egyedül, főleg 4-5 éves koromban. Azóta is visszasírom ezt az állapotot. Szeretek egyedül lenni. Szerintem ott szoktam rá ilyesmire, s azért van most így. A falu olyan szempontból volt meghatározó, hogy megismertem egy másfajta életformát. Városi, elkényeztetett gyerekként nem szerettem – a nagyszüleimet meg rokonaimat igen, és a főztjüket, meg a báránykákat, tyúkocskákat –, hogy a tévében csak két román csatorna megy, nincsenek magyarok a tévében, nincs fürdőszoba. Megismertem rakás mindent, persze akkor nem derült ki, hogy később ezeket fel tudom majd használni. Mindenképp szükséges tapasztalat volt.

Most mi köt a vidéki ember problémáihoz?

Ahogy teltek-múltak az évek, egyre több embert megismertem falun, időnként a nagybátyáim elvittek horgászni és erre-arra csavarogni, a falu környékén az erdőbe, a Maros-partra, jöttek velünk az ők barátaik is. Számukra az egy vidám fiatalkor volt, huszonévesek voltak, én meg figyelgettem őket. Később egyre többen kezdtek meghalni közülük: egy valaki autóbalesetben, ketten pedig öngyilkosok lettek. Nem is gondoltam utána ennek egy jó ideig, hogy miért. Amikor meg elkezdtem ezen gondolkodni, megfigyeltem, hogy a faluban ez szokás. Bizonyos kor után, ha már túl sok a probléma, ezt az utat választják. Mivel ismertem ezeket az embereket, kicsit saját problémámnak is érzem.

Miért épp a székelyek a drámáid szereplői?

Nincs kimondva, hogy ezek székelyek.

Nem tudnak románul, ez mégiscsak a székelyekre jellemző.

Igen, végül is igen. A Maros megyeiek, hogy mennyire székelyek, mindig is kérdés volt. „Ahogy változik az idő, ahogy a történelem fellegei suhannak el felettünk”, úgy változik az is, hogy székelyeknek tartják őket, vagy sem. Igen, Maros, Hargita és Kovászna megyére jellemző, hogy nem nagyon tudnak románul.

Drámáidnak fontos eleme, ha nem dramaturgiai szervezőeleme a humor. Miért?

A humor egy segédeszköz ahhoz, hogy könnyebben fogadjunk be valamit. Tehát ha valami humoros, akkor könnyebben odafigyelünk rá, nem fordulunk el tőle. Ezenkívül van egy egyszerű válasz is erre: én szeretem a humoros darabokat.

Melyik műfaj hálásabb humor szempontjából, a dráma vagy a próza? Melyikben tudod könnyebben elengedni magad?

A novellákban nem voltam humoros. Prózában az volt a kihívás, hogyan lehet megírni egy jó szöveget humor nélkül. Nehéz úgy megcsinálni egy szöveget, hogy ne legyen humoros és mégis jónak tartsák az emberek. A dráma meg így működik jól. A mondanivaló számára ez a forma, ami a legjobb neki. A prózáim egész másfajta írások, nem volt bennük szó társadalmi problémákról.

A Bányavakság szereplőinek nevéről mesélj egy kicsit. Mi ez a sok i betű?

A trilógia mindhárom darabjában sok az i betűs nevű szereplő, illetve mindenki i betűs, kivéve azok, akik valamiért gyanúsak, jövevények, nem ott születtek. De ezt inkább fejtse meg a néző.

Székely közegben is be volt mutatva a Bányavirág, ott hogy fogadták?

Megint csak az a kérdés, Marosvásárhely mennyire székely vagy sem.

Mondjuk, hogy nem az.

Udvarhelyen is volt a Bányavirág. Pozitívan fogadták, legalábbis a közönség kilencvenkilenc százaléka.

Mennyire veszel részt a próbafolyamatokban?

Ez attól függ, ha hívnak, akkor megyek.

És hívnak?

Eddig igen, de hát olyan sok még nem volt. A pesti próbákon például nem tudok részt venni a távolság meg idő miatt, de ott is belekóstolgattam.

Ilyenkor van beleszólásod?

Igen. Ha valami nem tetszik, meg tudom mondani, emiatt soha nem volt konfliktusom a rendezőkkel vagy színészekkel. Mindenki rugalmas volt azokban a próbafolyamatokban, amelyekben részt vettem. Közös munkaként jött létre az előadás, nem az van, hogy a rendező fejében volt egy előadás és a színészeknek kiosztotta, ki mit csináljon, hanem aprólékos, elemző munkával haladtak mondatról mondatra, mindig minden szónak megtalálták a maga helyét, minden gesztusnak a maga idejét. Én konzultáns-tanácsadóféle voltam. Időnként beleszóltam, de jobban szerettem nézni.

Ha valamilyen tanácsot, útmutatót adnál egy kezdő drámaíró palántának, mi lenne az?

Felvételizzen drámaíró szakra Vásárhelyre. Ott megmondják a többit.

emőke