Életmeséket megosztani és hallgatni egyaránt hálás feladat, főleg
akkor, ha olyan élménydús pálya áll mögöttünk, mint Bicskei István
“Bütyök” esetében. Őt Zsehránszky István kérdezte – illetve kérdezte
volna, hisz az elismert színházcsinálóból csak úgy dőlt a mondanivaló.
Mint kiderült
(s mint az általában lenni szokott) a vajdasági Oromhegyesen született
színművész számára már nagyon hamar világossá vált: a színpad az, ahol igazán
jól érzi magát. Gyermekkorától a társaság középpontja; amikor családi nyomásra
(„Pistikám, szavaljál!”) szerepel, nagyapja megjegyzi: “Ebből még komédiás
lesz.”
1971-ben
debütál (saját bevallása szerint nagyon kedveli ezt a szót) a szabadkai
Gyermekszínházban, az újvidéki rádió által meghirdetett Aranymikrofon
tehetségkutató utáni katonai szolgálatot követően pedig egyenes út vezet a
színművészeti főiskolához. A sikertelen pesti felvételi után kerül
Marosvásárhelyre, ahol jugó buliszervíz, valamint Lohinszky Lóránd abszolút
évfolyamának végzőse lesz.
A világot
látott fiatalember ezután egy ideig visszakerül Szabadkára (itt egy jó ideig az
ügyeletes színpadi plébános szerepeit osztják rá), hogy később Újvidéken,
Budapesten, Nizsben mutassa meg tehetségét. Világpolgárrá lesz; bolyongásaiban
mindig mellé áll a szerencse: a kilencvenes évek délszláv háborúi elől egy
focimeccs ürügyén tud kiszökni az országból, Belgrádban pedig amerikai
akcentussal kér munkavízumot, hogy Nagy József meghívásának eleget téve a
párizsi JEL-színház meghatározó táncművészévé váljon (“Édes jó anyám,
negyvenkét évesen táncművész lettem!”).
Bicskei István, Zsehránszky István
A
színházművészeti lexikon szerint jellemformáló erejű drámai színész, szerepei
között találjuk Tuzenbachot, Trofimovot, Woyczeket – mégis legjelentősebbnek
talán azt a „Harag Gyuri bácsi féle Ványa bácsit” tartja, melynek igen fiatalon
lehetett címszereplője.
Fény
derült arra is, hogy a gyergyószentmiklósiak előadását nem csupán
mozgásszínházi tapasztalataira, hanem világ- és életszeretetére is építette,
hiszen elmondása szerint szükségszerűen látnunk kell valamiféle
“reményszínházat” is, amely rámutathat a körülöttünk lévő apró szépségekre –
olyanokra, amelyet ő maga is megannyiszor tapasztalt az eltelt 63 év alatt…
árpi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése