péntek, november 16

Sok hűhó, de miért?

Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház színészét kérdeztük

Dimény Levente

Volt itt EHTET, most zajlik az IFESZT. Váradon ez a fesztiválok évada. Sok hűhó, de miért?

Na, várjál, szedjem össze (...) Először is azért, mert hosszú-hosszú ideig a nagyváradi színház nem volt házigazda, tehát nem volt egy olyan esemény az életében, ami arról szólt volna, hogy ő valami nagyszabásúnak a szervezője. Voltak események, de nem olyanok, amire szakmai kihívás lett volna eljönni mindazoknak, akik most részt vettek az IFESZT-en. Mi sokszor megünnepeltük magunkat, és azzal ennyi. Láthatta a világ, hogy meg tudjuk ünnepelni magunkat. A másik meg az, hogy nyilván ki kell vennünk a részünket a munkából abban a szakmai közegben, ahová tartozni akarunk. Ha valahová tartozunk, akkor mindamellett, hogy társulatként megvalósítjuk magunkat, annak a közegnek nyújtanunk is kell valamit. „Először adj, hogy kaphass” című dolog... 

Nyilván a közönség legalább ilyen lényeges. Nagyon fontos, hogy a nagyváradi közönség találkozzon más színházakkal, szélesebb rátekintést nyerjen arra, hogy mi történik az ország színházaiban. Azzal, hogy csak bennünket lát, nem biztos, hogy képet kap arról, hogy hol keresi önmagát a színház.

És mit adott Nagyvárad ennek a fesztiválnak?

Nagyvárad ennek a fesztiválnak helyszínt adott  ez a legfontosabb  ezt a gyönyörű színházat. Ezt igazából utólag lehet eldönteni, de én remélem, hogy ennek a fesztiválnak adott egy rangot, azáltal is, hogy a helyszínek felkészült állapotban találhatóak  a nagyterem úgy, ahogy van, képes elbírni egy fesztivált, a bábszínház is jó úton halad, játszótérnek pedig a szakszervezetek művelődési háza sem utolsó. Ezen túl azt is merem remélni, hogy egy egészséges találkozási hátteret biztosított a társulatoknak, még akkor is, ha csak három napot maradnak. Egy csomó gondolat cserél gazdát. 

Mi lesz a folytatás?

Nem szabad hátralépni. Ha az ember elindul felfele a lépcsőn, a legnagyobb butaság visszalépni egyet. Ugyanazt a lépcsőt kétszer meglépni nagyon nehéz. 
árpi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése