Egy színházi
előadás a remény szigete: reménykedünk, hogy valami történni fog, hogy valami
nagyon komoly dolog fog történni. Ezért nem állunk fel és hagyjuk ott a
nézőteret az első tíz perc után. A Csíki Játékszín Vaknyugat című
előadása pedig végig fenntartja bennünk ezt a furcsa, mélyről jövő
kíváncsiságot, mely arra keresi a választ, hogy valóban nem történik-e semmi
érdemleges, holott a szemünk láttára jönnek-mennek a színészek, olykor egészen
jó pillanatokkal?
Valene Connor (Fülöp Zoltán), Coleman Connor (Czintos József)
Két egymás
vérét szívó testvérpár otthonában találjuk magunkat. Realisztikus színpadkép
fogadja a nézőt, melybe csak az előtérben húzódó kavicságy zavar be kicsit. Van
asztal, fotel, szekrény, szőnyeg, sőt, még egy gázrezsó is előkerül félidőben.
Itt él, legalábbis Martin McDonagh szövege szerint a két idős testvér: Coleman
Connor (Czintos József) és Valene Connor (Fülöp Zoltán). Kettejük folyamatos,
egymás elleni harca áll a középpontban, amely a múltban gyökerező sérelmekből
táplálkozik. Ezt az ellentétet próbálja oldani Welsh atya (Veress Albert), aki
hitében megingott egyházfi és aki Kicsilány Kelleher (Kiskamoni-Szalay Lilla)
szerelmének tárgya lesz. Egyszerű viszonyrendszer, nem túl bonyolult
problémákkal. Egy széthulló mikrotársadalom (falu) mindennapjai szűrődnek be az
ajtón, öngyilkosok és alkoholisták élettörténetei.
Welsh atya (Veress Albert)
Az igazi
mozgatórugó a két főszereplő közti folyamatos kollízió lenne. Azonban valami
furcsa okból adódóan mégsem teremtődik feszültség, nem jön létre az a fojtó
állapot, ami kényelmetlenné tenné a néző számára is a helyzetet. Pedig
folyamatos sértegetések, lelki és fizikai terror szemtanúi vagyunk – mégis
elillan a helyzetek tragédiája, talán azért, mert a folyamatos nyelvi humor
kioltja az éles helyzeteket. Egy biztos:
nem segít a fenyegetően fel-fel villanó kés, az eldördülő puska sem. Vannak
szövegbeli problémák is (a szereplők beszédmódja egyébként nagyban hasonlít a
Székely Csaba által használtra), főként az elidegenítést szolgáló nyakatekert
mondatok esetében, de ez nem tűnik olyan leküzdhetetlen problémának, amely
gátolná egy jó előadás létrejöttét. Az is megtörténhet, hogy a művelődési
házban kialakított színpadi tér túlságosan szellős és elillan a feszültség. Túl
sok lehetősége van a szereplőknek arra, hogy kimeneküljenek a térből,
eltűnjenek testvérük fenyegető tekintete elől. Az imént felsoroltak, úgy
gondolom, mind közrejátszanak abban, hogy a Parászka Miklós rendezésében látott
előadás sokszor unalmassá válik, ám az igazi probléma másból fakad. McDonagh
darabja az ír katolikusok erkölcsi rendszerébe illeszkedik be úgy, hogy közben
ki is lóg belőle, hiszen éles egyházkritikát fogalmaz meg. Számtalan alkalommal
bírálja a papság intézményét, kritikusan viszonyul a katolikus hithez és
leszámol a vallási kultuszokkal is. Ha ehhez hozzáképzeljük, hogy ez az előadás
az ír térséghez hasonlóan, egy erősen vallásos közegben született (gondoljuk
csak a Csíksomlyó-jelenségre), máris érthetővé válik a darabválasztás és a
rendező szándék. Rájövünk, ez nem csak egy testvéri viszonyokat boncolgató
kétfelvonásos, hanem komoly társadalmi üzenetet hordozó színpadi próbálkozás
is. (Ezt az olvasatot támasztja alá az előadás végén kiemelt helyen megvilágított
feszület is.) Már csak az a baj, hogy a két főszereplő alakítása nem erre
fókuszál. Bár valóban elhangzanak az egyházra vonatkozó kritikai megjegyzések,
mégis a testvérpár folyamatos, egymás elleni harca válik dominánssá. Ezen nem
segít Welsh atya jelenléte sem, akiben elsősorban nem az egyház emberét látjuk,
hanem a megtört civilt, aki nem mellesleg papi feladatokat lát el.
Valene Connor (Fülöp Zoltán), Welsh Atya (Veres Albert), Coleman Connor (Czintos József)
Figyelemreméltó
színészi alakítást nyújtott Czintos József, sok esetben azt érezhettük, hogy a
szereplők egy sablon szerint betanult szöveget mondanak vissza, amihez mozognak
is, hol jól, hol rosszabbul. Külön zavaró volt számomra, hogy bár az előadás egésze
során vedelik a pálinkát, ez nem eredményez semmilyen állapotváltozást.
Láttunk
tehát egy olyan előadást, mely feszültségekre épített, az emberi kapcsolatok
ellehetetlenülésére, mindezt megfűszerezve egy nagy adag egyházkritikával, s mi
mégsem éreztük igazán egyiket sem. Előbbit, mert térben és időben elvesződött
az említett feszültség, utóbbit pedig azért, mert Nagyvárad vallási fanatizmusa
(ami a katolicizmust illeti) jóformán kimerül a Kanonok-sor évenként
megcsodálásában.
tamás
Képek forrása: http://www.csikijatekszin.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése