Hétfő

Haladok a színház fele, hallom, ahogy a színpadmunkások rólam beszélnek: Te, ez az a cigányleány? Ez hozzátok tartozik? A választ sajnos már nem kapom el, pedig iszonyúan kíváncsi lennék, hogy erre mit mond.

Érdekes ez a dolog, hogy hová is tartozunk mi, fesztblogírók. Mert az egyértelmű, hogy a társulatoknak megvan a helyük, van otthonuk, minimum hivatalosan. Az is tiszta, hogy a fesztiválokra meghívott társulatoknak mi a meghatározásuk. Ők a vendégek. De mi? Mi idejövünk egy hétre, igyekszünk bekapcsolódni, aztán el. A köretről, az év többi részéről fogalmunk sincs. Ez többnyire szerencsés dolog.

De a fesztivál ideje alatt jelen vagyunk, viszont se itt, se ott állapotban. Már nem vendégek, még nem szervezők. Ilyen köztes állapot. Köztes szerep. Aztán jön a többi fesztivál, egymásra halmozódnak, és hirtelen mintha megfordulna a kocka. Egy adott fesztivált az összes többi fényében kezdünk el nézni. Már nem csak egy hét van, nem csak egy fesztivál, épp most Váradon, hanem két hete Udvarhelyen, azelőtt Gyergyóban, Kisvárdán, Temesváron, Szentgyörgyön stb. A köztes szerepből állandó lakókká válunk.

Valószínűleg épp ezért érzékelhetjük, hogy milyen is egy fesztivál hullámzása, működése, hol vannak a csomó- vagy gócpontok. Például, hogy mennyire hiányzik sokszor, hogy a szervező színház kialakítson egy gyűjtőhelyet, fesztiválközpontot, ahol a lyukas idők alatt lézengeni lehet. Teret adjon a közös lézengésnek.

Peer Gynt-ök a színház körül.

A Queen’s fele látok a földön egy szeget. Az jut eszembe, mi is ilyenek vagyunk, mint egy szög, csak nem tudjuk, melyik az a fal, ahová be kéne szúrjuk magunkat.

Arra, hogy miért kell fesztivált szervezni, este ilyen kedves érvet hallok: azért, hogy lássunk új arcokat.

Jó hely ez a Moszkva, jó, hogy Márta odajön, és azt mondja: jó, hogy itt vagytok. 

bréka