Pálffy Tibor
Dolgoztál már román színházban, magyarországi
színházban és meghatározó figurája vagy az erdélyi magyar színjátszásnak.
Milyen különbségeket tudnál megfogalmazni a román színházi nyelv és az erdélyi
magyar színházi nyelv között?
A román színházi nyelvben,
akárcsak a magyarban, rengeteg variáció van, ahány rendező, elméletileg annyi
színházi alnyelv. Egy Purcărete-előadás – bár nem dolgoztam vele, de láttam néhányat – egyáltalán nem
hasonlít egy Măniuţiu-előadáshoz. A
román nyelvterületen belül is vannak meghatározó színházinyelv-újító emberek.
Dolgoztam Mihai Măniuţiuval és Alexandru Dabijával és hát két különböző ember. Ugyanígy,
Bocsárdi Lászlóval egyféleképpen dolgozunk, Keresztes Attilával Az imposztorban egészen másképp.
Elég nehéz
elmesélni, milyen egy rendező temperamentuma, a hozzáállása, milyen eszközöket
használ a rávezetésre. Măniuţiu például egy adott ponton attól sem riadt
vissza, hogy a színészt megalázza, szó szerint. Nem tettlegességig elfajulva, hanem verbálisan. Dabija meg
pont az ellenkezője, belőle nyugalom, bölcsesség áradt, időnként felmerült a kérdés:
most fontos Dabijának, hogy meglegyen az előadás vagy nem fontos?
Ha repülőből
nézzük a színházi nyelveket, külön lehet választani: a román nagyon különbözik
a magyar lakta területek színházi nyelvétől. A román kifele
nyit, sokkal „színháziasabb” eszközöket használ, a magyar szeret befele
keresgélni. Mindig a forma és tartalom közti viszonynak a mértéke adja meg azt,
hogy milyen egy előadás.
Miben látod a társulatok másságát egy
próbafolyamat során?
Minden társulat más helyzetben
van, azok a társulatok, ahol van egy központi mag, a rendező, aki kialakítja a
színházi nyelvnek a sajátosságait, az szerencsésebb, mint egy olyan, amelynek
nincs ilyen magja, mindig más és más rendező dolgozik velük. Ezért erős a
kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi társulat.
De a milyenségükről nagyon nehéz mesélni,
éppen olyan, mint leírni a román és magyar konyha közti különbségeket. Érezned
kell a szádban szétáradó ízt, és még akkor sem tudod szavakba önteni. Ide már
költészet szükséges. J
Ploieşti-en játszottam, a próbák során egyszer csak azt
vettem észre, hogy a kollégák beülnek és néznek lentről, próbálják megfejteni,
én mitől mondom másképp a szöveget. Kérdeztem tőlük, hogy nagyon érződik a
magyar akcentus? Azt mondták, nem, az erdélyi akcentus érződik. De nem ez volt
az érdekes, hanem ahogy a szöveget igyekeztem eszközként használni, és nem a
maga természetességében beszélni. A magyar szövegben is igyekszem a
hangsúlyokkal játszadozni, sokszor koppintottak az orromra, hogy magyartalanul
beszélek, de én töretlenül mentem ezen az úton, mert úgy érzem, nagyon izgalmas
a nyelvvel játszadozni. Ezt a hangsúlyjátékot románul is megpróbáltam, ez
nemcsak számomra, hanem a kollégák számára is, sőt a közönségnek is nagyon izgalmas
volt. Viszont a próbákon megkértem a kollégákat, javítsanak ki, ha romántalanul
beszélek. Volt egy-két ilyen eset. J
Ezek szerint a befogadó közösség is eltérő.
A román közönség olyan, mint a
román színjátszás: sokkal expresszívebb, hamarabb kimutatja, amit gondol, érez.
Számukra természetes, hogy ha egy picit is tetszett az előadás, a végén
felpattannak és állva tapsolnak. Először nagyon megtisztelő volt, amikor
felállva tapsolt a közönség, aztán rájöttem, ez nem egy óriási kitüntetés. Így
tiszteleg, ami teljesen rendben van. De nem bír olyan értékkel, mint mikor a
magyar közönség tapsol állva. Egyébként ezt a magyar közönség nagyon ritkán
teszi meg. Például én sem érzem, bármilyen jó előadást látok, hogy fel kell
pattannom; nekem akkor az jön, hogy besüllyedjek a székbe, annyira kicsinek
érzem magam.
Alapjában véve a román közönségben van egy
nagyobb adag kíváncsiság. A magyar kételkedőbb, gyanakvóbb, de találkozunk
olyannal is, ahol első perctől nyitnak.
A sepsiszentgyörgyi közönség ilyen nyitott?
A szentgyörgyi is
ilyen. Nagyon sok múlik azon, melyik volt polgári város. A polgárság közegében
nagyobb valószínűséggel kerül előtérbe a sznobság. Az egyetemi városok az
egyetemisták révén nyitottabbak. Szentgyörgy nagyon jó hely közönség
szempontjából is, mert érződik egyfajta egészséges energia, nyitottság a
művészetek fele. Nem véletlenül van a szentgyörgyi színház Szentgyörgyön. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése