Ha valamiről
érdemi vita folyik, ha valamiről majd két órán keresztül lehet
beszélni, akkor az a valami komoly és fontos dolog. Ilyen téma
került terítékre az I-FÓRUM második napján, mikor Székely Csaba és Demény Péter
a kortárs erdélyi magyar drámáról beszélgetett. Illetve nem csak ők, hanem a
közönség nagy része is, közöttük színházigazgatók és szakemberek, akik szintén
megosztották gondolataikat a megjelentekkel.
Székely Csaba és Demény Péter
Kortárs erdélyi
magyar drámák márpedig nincsenek. Könyves Kálmán óta pedig tudjuk, e
kijelentésnek súlya van. Rendben, nincsenek, elfogadjuk, ehhez képest
beszéltünk róluk, nem is keveset. És ez gyanús. Akkor úgy nincsenek kortárs
erdélyi drámák, hogy vannak, vagy úgy vannak, hogy nincsenek, vagy csak jó
lenne, ha lennének, vagy ezt csak a drámaírók képzelik így, vagy csak az
igazgatók gondolják ezt? Bonyolult a kérdés, de abban mindenki egyetértett:
ahhoz, hogy kialakulhasson a minőségi (és nem utolsósorban játszható) erdélyi
drámairodalom a szerzőket a színpad közelébe kell engedni, hogy gyakorlatban is
leteszteljék azt, ami az íróasztalon jól (vagy rosszul) működik. Elhangzott az
is, hogy a drámaírók sem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy
megjelenjenek a nem túl nagy, de annál kisebb erdélyi színházi palettán: nem
pályáznak és nem kopogtatnak a direktorok, dramaturgok ajtaján. Szükség lenne
továbbá olyan műhelyekre is, ahol a fiatal alkotók (drámaírók, dramaturgok,
színészek és rendezők) szövegekkel kísérletezhetnek, ahol lehetőség nyílna a
bemutatkozásra.
Látható,
hogy egy összetett problémával megáldott, bonyolult területet érintettek
meghívottak és résztvevők, de egy biztos: ha ennyien gondolkodnak kortárs
erdélyi drámairodalomról, ha ennyien várnak rá és néhányan még tesznek is érte,
akkor már láthatjuk a fényt, az alagút végén, vagy ha úgy tetszik, a virágot a
bánya mélyén.
tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése