Valami gyanús

Ha valamiről érdemi vita folyik, ha valamiről majd két órán keresztül lehet beszélni, akkor az a valami komoly és fontos dolog. Ilyen téma került terítékre az I-FÓRUM második napján, mikor Székely Csaba és Demény Péter a kortárs erdélyi magyar drámáról beszélgetett. Illetve nem csak ők, hanem a közönség nagy része is, közöttük színházigazgatók és szakemberek, akik szintén megosztották gondolataikat a megjelentekkel.

Székely Csaba és Demény Péter

Kortárs erdélyi magyar drámák márpedig nincsenek. Könyves Kálmán óta pedig tudjuk, e kijelentésnek súlya van. Rendben, nincsenek, elfogadjuk, ehhez képest beszéltünk róluk, nem is keveset. És ez gyanús. Akkor úgy nincsenek kortárs erdélyi drámák, hogy vannak, vagy úgy vannak, hogy nincsenek, vagy csak jó lenne, ha lennének, vagy ezt csak a drámaírók képzelik így, vagy csak az igazgatók gondolják ezt? Bonyolult a kérdés, de abban mindenki egyetértett: ahhoz, hogy kialakulhasson a minőségi (és nem utolsósorban játszható) erdélyi drámairodalom a szerzőket a színpad közelébe kell engedni, hogy gyakorlatban is leteszteljék azt, ami az íróasztalon jól (vagy rosszul) működik. Elhangzott az is, hogy a drámaírók sem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy megjelenjenek a nem túl nagy, de annál kisebb erdélyi színházi palettán: nem pályáznak és nem kopogtatnak a direktorok, dramaturgok ajtaján. Szükség lenne továbbá olyan műhelyekre is, ahol a fiatal alkotók (drámaírók, dramaturgok, színészek és rendezők) szövegekkel kísérletezhetnek, ahol lehetőség nyílna a bemutatkozásra.

Látható, hogy egy összetett problémával megáldott, bonyolult területet érintettek meghívottak és résztvevők, de egy biztos: ha ennyien gondolkodnak kortárs erdélyi drámairodalomról, ha ennyien várnak rá és néhányan még tesznek is érte, akkor már láthatjuk a fényt, az alagút végén, vagy ha úgy tetszik, a virágot a bánya mélyén.

tamás