Szerda

Szemezek egy ideje a Microsoft Office Word 2007 üres lapjával. Vajon lesz ebből az írásból valami? Muszáj hogy legyen.

Három próbababa a hátamnál, üres vizesüvegek, egy kiszáradt dinnye, kattogó billentyűzetek, lopott internet, gyomorkorgások, Anikó hunyorító szemei, álmos pillantások – megszokott szerkesztőségi kuvikolás.

A fejetlen próbabák

Én meg nevetek magamon. Olyan vagyok, mint egy abszurd tragikomédia, szívatom saját magam észrevétlenül. Kétségbeesek, utána jókat röhögök. Ha majd nagy leszek, megrendezem ezeket a helyzeteket egyfelvonásosokban. Röhögjön más is.

(például a tegnap elhagytam az mp4-lejátszóm. rohangáltam, eszeveszettül kerestem, vad nyomozásba fogtam: huszonötször kirámoltam a táskám, meginterjúvoltam a lehető legtöbb embert, aki láthatta. úgy éreztem, senki nem érti, milyen fontos kütyüm tűnt el. a nap végére lecsitultam, elfogadtattam magammal, hogy egy tárgyhoz nem szabad ennyire ragaszkodni. helyre is állt a lelki békém, benyúltam a táskámba egy tollért, és az első dolog, amit megfogtam, az mp4-lejátszóm volt)

(tíz perce gondolkodom egy tűrhető folytatáson)

(szerintem ez az éjszaka erre nem alkalmas)

Ma olyan nehezen indult a reggel, elaludtunk, nem volt időm zuhanyozni, ebből kifolyólag nem tudtam eldönteni, mibe öltözzek, délután még az is nehezünkre esett, hogy egymás után tegyük a lábainkat, azaz menjünk. (pedig ebéd után volt) Nem könnyű egy ilyen mp4-es menet után lábra állni és ép ésszel nekivágni az új napnak. Megijedtem magamtól, hogy hülye vagyok. Persze nem ilyen fekete-fehér az élet, az ember hülye, de nem feltétlenül kell bevallania magának.

A bukaresti Állami Zsidó Színház előadásán a hülye ember behatárolásán gondolkodtam. Mivel a színpadon látottakkal párhuzamos maradtam, le kellett foglalnom magam egy engem is érintő kérdéssel. Végül a filozofálás eredménytelen maradt. Amúgy meg mit törjem ezen a maradék eszem?

(megjegyezném: nem biztos, hogy rossz volt A címer, az is lehet, én vagyok a rossz befogadó)

Tótékra nem mentem be. Viszont a Moszkvába igen. Lemon Bucket Orkestra-koncert volt. Mit mondjak, ők megmutatták, milyen a tuti. Minden porcikámat bejárta a zenéjük. Nemhogy a lagzimra, a temetésemre is őket hívnám muzsikálni.

(milyen csendes a város. ha kinézek az ablakon, összefolynak előttem az épületek, a fények. nyugi van. mindannyian hülyék vagyunk)

emőke