Demeter Kata – irodalmi titkár, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely

Demeter Kata

Szervezitek a dráMÁt, a Kortárs Színházi Találkozót, amire román és magyar társulatokat is hívtok. Milyen különbségeket látsz a két színházi nyelv között? Most dolgoztatok egy román rendezővel, ez milyen tapasztal volt?

Szerintem a román színház első ránézésre sokkal expresszívebb, harsányabb, viszont ezt nem általánosíthatom. A román színházban van valami bátorság. Bátrabb, mint a magyar színház, úgy játékmódban, mint elképzelésekben, és akár témaválasztás szempontjából is. Dolgoztunk Eugen Făttel, ő nem feltétlenül ezt tartotta fontosnak, hanem a látványvilág kidolgozottságát, a játék érzelmi telítettségét, ami viszont másféle, mint ami a magyar színházakra jellemző.  A román színház talán nem fektet akkora hangsúlyt a szövegre, Fât két órás előadásának összesen 24 oldalas szövege volt, míg például a szintén két órás Fösvényben kétszer annyi a szöveg.

Az, hogy román rendezővel dolgoztak a színészek érezhető volt valamilyen módon a munkafolyamatban, a színészi játékban? Milyen instrukciókat kaptak, mit kért tőlük?

Érzelmileg telített játékot kért tőlük, nem tudom, hogy azért-e, mert román rendező. A groteszk fele elcsúsztatott karaktereket akart látni, de nem ment el a karikírozásig, viszont fontos volt neki az éles körvonal mind látványban, mind karakterben. Ezt legjobban a jelmezekkel tudom leírni. A méretekben végletes figurákat látunk, de a rikító ruhák is élesen elkülönítették őket egymástól.  Viszont erre sem lehet rámondani, ez a román színház.

Miért hívtok kortárs román előadásokat a fesztiválra?

Mert a román előadások jók, mert másak. Mert ismerni kell. S kell egy olyan hely, ahol erre lehetőséget kell adni.

A romániai magyar színházi közegnek nincs annyi lehetősége román színházat látni?

Az erdélyi magyar közönség jó román színházat ritkábban lát. Ennek egyrészt földrajzi okai vannak, például Bukarest viszonylag messze van, másrészt a színházi fesztiválok elkülönülnek egymástól: a magyar fesztiválokon kevés román előadás van és fordítva.

Milyen a kapcsolat a ti színházatok és a román színházak között?

Most a dráMA alatt, amikor román színházakkal kellett egyeztetni, minden flottul ment. A románokkal sokkal rugalmasabbak, persze ebből se lehet általánosítani.

Szerinted mit lehetne eltanulni a román színháztól?

A magabiztosságot, ami nem egyenlő a nagyképűséggel. Szakmai magabiztosságot, és azt a fajta bátorságot, amiről az előbb beszéltem. És talán valami lazaságot, ami valószínűleg pont ezekből fakad. A könnyed játékmódot. Azt a merészséget, amivel a drámai szöveghez nyúlnak. Például Eugen „pofátlanul” szétvagdosta Csehovot.

bréka

Ráckevei Anna – színész, Csokonai Színház, Debrecen

Ráckevei Anna

Magyarországi színésznőként egy partiumi magyar színházban, román rendezővel dolgozni milyen kihívásokat  rejtett magában, és milyen pluszt adott?

Jaj, nagyon izgalmas volt, egyáltalán nagyon izgalmas egy új társulatban elhelyezkedni és elkezdeni bármilyen munkát. Ez ráadásul egy nagyon-nagyon jó szerep (Galactia – Jelenetek egy kivégzésből), jó darab, nagyon jó a rendező, a társulat nagyon kedves, tehetséges, jó emberekből áll, úgyhogy boldogságos másfél hónap volt számomra. Ezt minden mézes-mázosság nélkül mondom. Nem volt könnyű, mert egyébként egyedül voltam, a családomtól elszakítva, egy nagyon klassz, bérelt lakásban, és a próba volt, meg a lakás. Így Váradból sem láttam túl sokat – aztán amikor az előadások már mentek, kicsit körül tudtam nézni. (...) Jó emlék és jó munka volt. Mindig jó visszatérni. Nem egészen fél év kimaradt – mert júniusban játszottuk utoljára, vendégjátékként –, ilyenkor halálugrás játszani, mert két próbával újítottuk fel, de hála Istennek tetszett a nézőknek, úgy éreztem. 

Mennyire volt könnyű ráhangolódni egy román rendezőre (Theodor Cristian Popescu)?

Én dolgoztam már román rendezővel, Vlad Mugurral, tehát nem volt olyan különösen ismeretlen az ő színházi nyelve, vagy metódusa. Inkább az volt egy kicsit szokatlan, hogy tolmács útján értekeztünk. Ha az ember az anyanyelvén tanácskozik, vagy old meg egy problémát, akkor sokkal sűrűbben lehet megbeszélni ezt a dolgot. Ha tolmáccsal tesszük ugyanezt, akkor nehézkes. Ilyenkor inkább kevesebbet beszélünk, és próbálom kitalálni, hogy mire gondol. Ő meg nagyon szűkszavúan mondja el a dolgokat. Lehet, hogy ettől világosabbá és konkrétabbá válnak az instrukciók. 

Érdekes volt, hogy Popescu nem konkrét cselekvésekről beszélt, vagy nem konkrétumokat kért, hanem mindig a kapcsolatokról és a viszonyokról beszéltünk, és aztán kipróbáltuk a jelenetben való mozgást, a jelenetet megjeleníteni. 

Ez jó dolog?

Igen, mert belakhatom a jeleneteket én magam. Nincs rám kényszerítve a forma. 

Nagyvárad és Debrecen elég közel vannak egymáshoz. Vannak-e azonban markáns különbségek a két térség színházi nyelvében?

Ilyen szigorú különbségeket én nem tapasztalok. Azt lehet inkább érzékelni, ha egy csapat nagyon egységes és nagyon régóta van együtt egy talpraesett csapatvezető alatt, aki karaktert tud adni a társulatnak. Én azt érzékelem, hogy Nagyváradon nagyon erős csapat állt össze, amelyik elindult egy úton, s ehhez az igazgató mindenféle lehetőséget megpróbál biztosítani – olyan rendezőket és darabokat keres, akik hozzásegítik a truppot a haladáshoz. 

árpi

Kép forrása: http://www.femina.hu

Horváth Csaba – rendező, koreográfus, a Forte Társulat vezetője, Budapest

Horváth Csaba

Az előadás beharangozójában a szöveg, a tánc és a zene egységéből gyúrt komplexitásról olvashatunk. Hogyan gazdagította ezt az összetettséget az a tény, hogy a produkció létrehozásában magyarországi és erdélyi magyar színészek egyaránt részt vettek?

Hát mindenképpen gazdagította. Nyilván a cél az volt, hogy az előadás (Peer Gynt) koherens legyen, egységes, hogy a magyarországi  és a temesvári társulat egy nyelven szólaljon meg, és nem volt cél az, hogy a különbségek érzékelhetők legyenek. 

Talán a különbségeket abban látom, hogy mások a szokások, de én nem nagyon foglalkoztam – bevallom őszintén – a különbségekkel, mert az volt a célom, hogy egy nyelvet üssünk meg, és azonos játékstílusban játszanak a színészek. 

árpi

Kép forrása: http://fidelio.hu

Pálffy Tibor – színész, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Pálffy Tibor

Dolgoztál már román színházban, magyarországi színházban és meghatározó figurája vagy az erdélyi magyar színjátszásnak. Milyen különbségeket tudnál megfogalmazni a román színházi nyelv és az erdélyi magyar színházi nyelv között?

A román színházi nyelvben, akárcsak a magyarban, rengeteg variáció van, ahány rendező, elméletileg annyi színházi alnyelv. Egy Purcărete-előadás – bár nem dolgoztam vele, de láttam néhányat – egyáltalán nem hasonlít egy Măniuţiu-előadáshoz. A román nyelvterületen belül is vannak meghatározó színházinyelv-újító emberek. Dolgoztam Mihai Măniuţiuval és Alexandru Dabijával és hát két különböző ember. Ugyanígy, Bocsárdi Lászlóval egyféleképpen dolgozunk, Keresztes Attilával  Az imposztorban egészen másképp.

Elég nehéz elmesélni, milyen egy rendező temperamentuma, a hozzáállása, milyen eszközöket használ a rávezetésre. Măniuţiu például egy adott ponton attól sem riadt vissza, hogy a színészt megalázza, szó szerint. Nem tettlegességig elfajulva, hanem verbálisan. Dabija meg pont az ellenkezője, belőle nyugalom, bölcsesség áradt, időnként felmerült a kérdés: most fontos Dabijának, hogy meglegyen az előadás vagy nem fontos?

Ha repülőből nézzük a színházi nyelveket, külön lehet választani: a román nagyon különbözik a magyar lakta területek színházi nyelvétől. A román kifele nyit, sokkal „színháziasabb” eszközöket használ, a magyar szeret befele keresgélni. Mindig a forma és tartalom közti viszonynak a mértéke adja meg azt, hogy milyen egy előadás.

Miben látod a társulatok másságát egy próbafolyamat során?

Minden társulat más helyzetben van, azok a társulatok, ahol van egy központi mag, a rendező, aki kialakítja a színházi nyelvnek a sajátosságait, az szerencsésebb, mint egy olyan, amelynek nincs ilyen magja, mindig más és más rendező dolgozik velük. Ezért erős a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi társulat.

De a milyenségükről nagyon nehéz mesélni, éppen olyan, mint leírni a román és magyar konyha közti különbségeket. Érezned kell a szádban szétáradó ízt, és még akkor sem tudod szavakba önteni. Ide már költészet szükséges. J

Ploieşti-en játszottam, a próbák során egyszer csak azt vettem észre, hogy a kollégák beülnek és néznek lentről, próbálják megfejteni, én mitől mondom másképp a szöveget. Kérdeztem tőlük, hogy nagyon érződik a magyar akcentus? Azt mondták, nem, az erdélyi akcentus érződik. De nem ez volt az érdekes, hanem ahogy a szöveget igyekeztem eszközként használni, és nem a maga természetességében beszélni. A magyar szövegben is igyekszem a hangsúlyokkal játszadozni, sokszor koppintottak az orromra, hogy magyartalanul beszélek, de én töretlenül mentem ezen az úton, mert úgy érzem, nagyon izgalmas a nyelvvel játszadozni. Ezt a hangsúlyjátékot románul is megpróbáltam, ez nemcsak számomra, hanem a kollégák számára is, sőt a közönségnek is nagyon izgalmas volt. Viszont a próbákon megkértem a kollégákat, javítsanak ki, ha romántalanul beszélek. Volt egy-két ilyen eset. J

Ezek szerint a befogadó közösség is eltérő.

A román közönség olyan, mint a román színjátszás: sokkal expresszívebb, hamarabb kimutatja, amit gondol, érez. Számukra természetes, hogy ha egy picit is tetszett az előadás, a végén felpattannak és állva tapsolnak. Először nagyon megtisztelő volt, amikor felállva tapsolt a közönség, aztán rájöttem, ez nem egy óriási kitüntetés. Így tiszteleg, ami teljesen rendben van. De nem bír olyan értékkel, mint mikor a magyar közönség tapsol állva. Egyébként ezt a magyar közönség nagyon ritkán teszi meg. Például én sem érzem, bármilyen jó előadást látok, hogy fel kell pattannom; nekem akkor az jön, hogy besüllyedjek a székbe, annyira kicsinek érzem magam.

Alapjában véve a román közönségben van egy nagyobb adag kíváncsiság. A magyar kételkedőbb, gyanakvóbb, de találkozunk olyannal is, ahol első perctől nyitnak.

A sepsiszentgyörgyi közönség ilyen nyitott?

A szentgyörgyi is ilyen. Nagyon sok múlik azon, melyik volt polgári város. A polgárság közegében nagyobb valószínűséggel kerül előtérbe a sznobság. Az egyetemi városok az egyetemisták révén nyitottabbak. Szentgyörgy nagyon jó hely közönség szempontjából is, mert érződik egyfajta egészséges energia, nyitottság a művészetek fele. Nem véletlenül van a szentgyörgyi színház Szentgyörgyön. J

emőke

Képek forrása: http://www.filmtett.ro, http://www.radiocluj.ro