Csak nem büdös az olvasás, Tamás?

Én ezt sokkal jobban megírtam volna. És egyedül.

Pali, hogy őszinte legyek, nem értem, miért kell versenyprogram.

Fehérneműboltban könnyebb választani.

Én egy sört kérek.

Én még mindig nem értem, miért kell versenyprogram.

Fesztiválóra. Negyedik nap.

Mindig is egy ilyen önkéntesjelmezre vágytam.

Köszönöm, köszönöm.

Köszönöm, köszönöm.

Figyelj, nem akarok belemászni a szövegedbe.

Azt javaslom, húzzuk ki. 

Ez így neked megfelel?

Ma ugye nem ülünk reggel hatig?

Több(ségi) szem...

Milyen szemmel nézi a román kritikusi szakma a hazai magyar, német, illetve zsidó színjátszást? Másképp: nézi-e, vagy látja is mindazt, amit az úgynevezett kisebbségi színházak a nézők elé tárnak? Egyáltalán, mit jelent a kisebbségi színház fogalma?

A vasárnapi, utolsó I-fórum alkalmával erre próbált meg válaszokat keresni Alice Georgescu, a hazai színikritika egyik szaktekintélye. Előadásában szó esett a rendszerváltás előtti kultúrpolitikáról, amely kötelezte a szakmát arra, hogy írjon a nemzeti kisebbségek színházi törekvéseiről. Valamint arról a felfogásról, amely Harag György és Tompa Gábor európai mércével mérhető darabjain kívül nemigen ismert egyebet – mindamellett, hogy az erdélyi magyar színjátszás olyan privilegizált helyzetben van, hogy egy hármas út metszéspontján helyezheti el magát: viszonyítási pontként jelen vannak a hasonló helyzetű színházak, a román, valamint az anyaországi magyar színjátszás.

Alice Georgescu

Szó esett a nyelvi korlátokról – ezek, mint kiderült csupán kényelmességből lehetnek elutasító érvei egy idegen nyelvű darab megtekintésének –, valamint arról is, hogy igazi kisebbségi színháznak azok tekinthetők, amelyek teljesen elzárkózva élnek a szakma többi részétől (lásd: galaci színház), amelyek nem kommunikálnak a kritikusokkal, a hasonló intézményekkel, de a szélesebb (országos) közönséggel sem.

árpi 

Nézőközeli és kortárs

A vasárnap reggeli kerekasztal beszélgetés témája a romániai német színház lehetőségei hagyomány és korszerűség között. A témafelvezetőt Lucian Vărşăndan, a Temesvári Állami Német Színház igazgatója tartotta. Jelen voltak a tegnap esti Geschalechter című interaktív, zavarba ejtően, sőt, felháborítóan nézőközeli előadás színészei is. Azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, hogy interaktív és nézőközeli, jobban mondva „nézőközötti“, mert az egyedüli olyan előadás volt ezen a fesztiválon, amely arra volt kíváncsi, hogy vajon hogyan érti az előadást a néző, és hogyan reagál arra, ha megszólítják, kíváncsiak a véleményére. Azzal az örömmel jöttem a mai kerekasztal beszélgetésre, hogy meghallom végre a színész véleményét is arról, milyen lehet román, illetve magyar anyanyelvű alkotóként a német identitást képviselő színházban dolgozni, német nyelven kidolgozni egy komplex szerepet, megérteni a színházi nyelvet: érzéseket, kapcsolatokat, hangulatokat. Mert azt hiszem, a korszerűség szó, ha egy kicsit elgondolkodunk rajta, a jelenlegi társulat életéről, közönséghez való viszonyulásáról (is) szól.

De nem gondolkodunk.

Lucian Vărşăndan

Lucian Vărşăndan egy átfogó bemutatót készített a temesvári német színház történetéről, arról, hogy milyen konfliktusokon ment keresztül a színház ötvenes évekbeli megalakulásától napjainkig.  Mint minden más romániai színházat, kezdetben a kulturális és etnikai identitás megőrzésének tüze hajtotta, ezért klasszikus német drámákat vittek színre hagyományos módon. Rendszerváltás után a színház felszámolásának problémájával küszködtek, a közönség megcsappant, ehhez hozzájárult a német többség emigrációja a Bánság vidékéről. Ennek a borzasztó ténynek a tudatában kezdett el a német színház megnyílni a román közönség felé. Stratégiákat építettek ki, hogy bevonzhassák őket. Mégis, csak 2004-ben, a negatív sajtóvisszhang miatt történt az igazi újítás: elkezdtek a műsorfüzetek és előadások két nyelven megjelenni, hiszen ma már a német nyelv ugyanolyan nemzetközi nyelv, mint az angol. A kétezres évektől kezdődően tehát dialógus alakult ki a kortárs román, magyar, német nyelvű alkotók között. A német színházban egymást felváltva rendez Victor Ioan Frunză, Radu Afrim, Cristian Popescu, Alexander Hausvater, Bocsárdi László stb. 

Ennyit a jelenről. Kik rendeznek, mit terveznek ma a német színházakban, aztán hirtelen csikorgó kanyart vett a beszélgetés és ismét totyogtunk: „a színház nem az etnikumok közti harc színhelye, hanem művészet az etnikumok fölött”. És következtek a múlt századok példái, a színháztörténetről való diskurzus, a régmúlt idők jelentős előadóinak (melyik évben melyik rendező melyik színház élén szerepelt, és milyen hagyományt teremtett stb.) idézgetése, laudációja.

Én valahogy nem így képzelem el a hagyomány és korszerűség közötti párbeszédet.  Főleg nem üres teremben, egy-két visszahúzódó érdeklődővel.  De most örülök ennek az üres teremnek, mert nem adott lehetőséget a klisék még fokozottabb fokozásához. Szóval, totyogtunk. És szemeztem a sarokban meghúzódó alkotókkal, akik szájuk szélét harapdálva talán arra vártak, hogy valaki megszólítsa őket, vajon, hogyan gondolkodnak erről a korszerűségről, hogyan gondolják tovább létüket, mint német kisebbséget képviselő társulat.

szréka 

Szombat

Amikor túl sok volt a dráma menekülnék, otthagynám az egészet aztán valami mégsem engedi hogy megtegyem boszomeg: se veled se nélküled--

-- így élünk mi együtt, mint a borsó meg a héja vagy a gomb és a gomblyuk ez a második még jobb, mert a kettő egymás mellett illetve egymásban egyaránt --- hasonlat mit sem ér felötlik s eldobom

itt sohasincs annyi kávé, ami ki tudná mosni a csipát a szemekből --- mégis minden nap elmegyünk Moszkvába s nem csak beszélünk róla ---

--- aranylánc csüng a derekán --

--kritikus blogger színész alkotó --- nincs ebben semmi köszönet mégis--morál

napról napra előadásról előadásra --- nem panasz --- inkább passzió --- a kultúra túladagolásának folyamatos állapota – leszokni nem lehet---

---elvonókúra nincs!

Ez a mi életünk. C'est la notre vie (vagy valami hasonló).

(a bejegyzés nyomokban esterházypéter:estit tartalmazhat)

árpi

GESCHLaECHTER – Fúriák & A nagy háború – Temesvári Állami Német Színház

színlap

Szeretem a temesvári németeket, mert olyat hoznak, ami ritkán fellelhető nálunk. Nem csak a színjátszásban különböznek (nemcsak a német nyelv miatt németesek), hanem a témaválasztásban, azok feldolgozásában is bátrak, élőbbek. A Moszkva kávéházba gyúródunk, amíg megfejtjük az előadás működését. Ezután mindenki megtalálja a helyét, falnak támaszkodva, leguggolva, vagy a bárpultot támasztva.

Horia Săvescu, Török Silvia

A Fúriák & A nagy háborúból áradó energiák csak úgy döngetik a ház falát, mégis a közönségtől várt reakció lappangó marad. A magyar közönség sokkal lassabban reagál az interaktív kezdeményezésekre, hiába jó a hangulat, hiába látja, hogy az előadás csak úgy működhet, ha ő is bekapcsolódik a játékba. A három teremben zajló előadás három történetet mutat meg nekünk. Az első szobában egy gyilkos cserkészi be fiatal lány áldozatát, a másodikban egy pár vitáját követjük, akiket hatékonyan választ szét egy leánytestvér jelenléte, a harmadik szobában végül egy válás előtti házaspár marakodásának vagyunk tanúi. A három részt rövid jelenetek kötik át.

Alex Halka, Török Daniela, Török Olga

Az előadás alapötlete, hogy mindegyikben tesz egy elidegenítő gesztust. A prédázó gyilkos és a fiatal áldozat történetét a két színész elmeséli, majd bemutatja, miközben folyamatosan felel a közönség reakcióira. A gyilkos még abban is tanácsot kér, hogy milyen gyilkolási eszközt válasszon a végkifejlethez. A párkapcsolati játszma jelenete  már közeledik a hagyományos jelenet-felépítéshez. A dühös tinédzser húg mikrofont vesz kezébe a csúcsponton és metál koncertként adja elő monológját. A házaspár jelenete már csak a végén használ elidegenítést.  A színészek mindhárom esetben reflektálnak a jelenetre. Az elsőben a munkafolyamatról mesélnek, milyen módon keresték a megoldást a színpadi gyilkosságra. A másodikban a színészek megszólítják a közönséget, a véleményére kíváncsiak, melyik szereplőnek adna igazat a néző. A harmadikban a játékot a feleség bontja meg, kilép szerepéből és civilként szól színésztársához, a nézőkhöz, hogy ő már nem tudja végigvinni a jelenetet. Az átkötő jelenetekben énekelni, táncolni hívnak, nem sok sikerrel. Ettől függetlenül oldott hangulatot teremtenek.

Blénessy Enikő, Georg Peetz

Frissítő hatású az előadás szándéka, mégsem egészében működőképes. Valószínű, hogy ebbe a közönség összetétele is besegít, viszont más okai is lehetnek. A három történet kiválasztása és egymás mellé helyezése nem válik elég indokolttá. Nem kapunk választ arra, hogy az előadás formájához, szerkezetéhez miért pont ez a három történet volt szükséges. Az előadás ugyanakkor túl hamar felfedi előttünk működési elvét ahhoz, hogy fenntarthassa a feszültséget. Bár tele van frappáns elemekkel, mégse tudja felépíteni az ívet addig a pontig, hogy az utolsó jelenetből kilépő színésznő kétségbeesése hatásos legyen. Az előadás végén felkérnek minket, hogy töltsük velük az éjszakát, bulizzunk együtt, s hiába vagyok hálás a pontos színészi játékukért, az előadás gondolatiságáért, nem győztek meg, hogy aznap este létfontosságú dolog a Moszkva falát megdöngetni.

bréka

Képek forrása: http://ifeszt.szigligeti.ro  

A fösvény - Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely

színlap

Soha többé nem mondom azt, hogy van, amit nem lehet elrontani. Mert gallyra menni igenis mindig, minden körülmények között lehetséges – akkor is, ha az ember történetesen Örkényhez vagy Moliérehez nyúl: ezekkel a példákkal rá is térnék a színházra, kérem szépen.

Frosine (László Kata), Harpagon (Barabás Árpád)

Klasszicista komédia, mi?

Mármint, a klasszicista stimmelt – a szöveg klasszicista jellemvonásait a rendező kiegészít(t)ette ión (vagy dór, de semmiképpen sem korinthoszi) oszlopokkal, néhány abroncsos ruhakölteménnyel, no meg számtalan rizsporos arccal. A komédia viszont az első felvonásból kimaradt, én legalábbis nem fetrengtem a nevetéstől, úgy érzem nem is oktalanul. Az a néhány halovány poén szertefoszlott az éterben, a jellemkomikumok pedig gyakran csaptak át elviselhetetlen ripacskodásba. A színészek egy része inkonzekvens módon mozgott a jelenetekben, másoknak viszont sikerült belopniuk magukat a szívünkbe, beszélek itt főleg arról a Tóth Árpádról, aki a multifunkciós szolga, Jacques szerepét játszotta. A kusza történetmesélésben az ő alakja legalább olyan fontos, mint a Barabás Árpád által játszott főszereplő Harpagoné – ez a másik olyan alakítás, amely említést érdemel: furcsa is lett volna, ha pont a címszereplő miatt vérezne el a darab.

Jacques (Tóth Árpád), Harpagon (Barabás Árpád)

Vér azonban nem folyt, főleg azért, mert a második felvonás valamelyest megmentette a népszerű vígjáték, de a társulat és a rendező, Csurulya Csongor becsületét is. Mindent összevetve tehát egy korrekt darabot láthattunk, amely azonban labdába sem rúg az én heti toplistám szerinti nagyágyúk mellett. Dehát ízlések és pofonok, mondják. 

árpi

Képek forrása: http://www.szinhaz.ro

Próbára tettük az előadást

Bertóti Johannát, a kolozsvári Váróterem Projekt dramaturgját kérdeztük

Bertóti Johanna

Elkezdtetek fesztiválokra járni, miben más ismeretlen közegben játszani?

A társulat történetében voltak már fesztivál szereplések, de akkor még nem voltam a társulatnál. Mióta a Váróterem Projektnél dolgozom, ez a kettő, az udvarhelyi meg a váradi fesztivál az első tapasztalatom. A Mit csináltál három évig? című előadásunkkal léptünk fel mindkét helyen. Ebben egy régi kérdésünkre kaptunk választ. Ez az előadás elsősorban egyetemistáknak szól, kíváncsiak voltunk, hogyan működik egy olyan közönség esetében, amely nem egyetemistákból áll.

És hogyan működik?

Azt hiszem, hogy jól fogadta a közönség mindkét esetben. Az volt az érdekes, hogy heterogén közönségünk volt, és ennek megfelelően fogadták be. A nézőtéren érzékeltem, hogy kis régiókból áll a közönség. Másként reagáltak ezek a csoportok vagy rétegek, mint azok. Jó volt, hogy próbára tettük az előadást, mert sok helyi érvényű dolgot is tartalmaz.

Nemrég lett állandó teretek. Ez milyen érzés?

Az egyik nagy előnye ennek a térnek, hogy a központban van. Másrészt elég romos állapotban van, dolgozni kell vele. Nagyon sok munkával jár, míg olyan állapotba kerül, hogy állandóan használni tudjuk.

Ti újítjátok fel?

Most kezdtünk el foglalkozni vele, de gondolom, hogy pusztán saját erőből nem tudjuk megcsinálni. A következő bemutatónk szempontjából a mostani állapot is megfelel, mert a hajléktalanokról szól ez a projekt. A romosabb állapotban levő tér talál az előadás hangulatához.

Hogyan fedezitek a működéshez szükséges anyagi hátteret? Van állandó támogatótok?

Pályázati pénzekből tartjuk fenn magunkat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudunk itthon is, meg Magyarországon is pályázni. Ezután következik, hogy szponzorokat szerezzünk. Vannak magánszemélyek is, akik támogatnak.

Milyen kapcsolatotok van a Kolozsvári Színházzal, vagy a román színházzal, esetleg román független társulatokkal?

Járunk színházba. J Meg nyilván vannak ismeretségek. Ha együttműködésre gondolsz, ilyesmi nincs kilátásban.

Mesélj a Bánk Bán előadásotokról.

Ez egy tantermi előadás, a tavalyi évadban készítettük. Foglalkoztat bennünket a tantermi előadásforma, amely a középiskolásokat célozza meg úgy, hogy nem őket várjuk a színházunkba, hanem mi megyünk el hozzájuk.

Lehetséges, hogy ennek lesz folytatása?

Elképzelhető. Az idei évadra konkrét tantermi előadás nincs tervbe véve, most elég sokat vállaltunk. Négy bemutatót, ami független léptékben mérve elég nagy szám. Az egyik a hajléktalanokról szóló előadás, amit Albu István rendez, a másikban Botos Bálint a saját drámáját fogja megrendezni, s ezen kívül van két bábelőadás. Az egyik szövegnek magam vagyok boldog szerzője. Ez a Borsószem királykisasszony című mese továbbgondolása. Borsópróba a darab címe. A másik bábelőadás Heltai fabuláiból készül majd tárgyjáték technikával.

A Puck bábszínházban is dolgoznak páran tőletek, ha jól tudom.

Igen, ketten jelenleg.

Sikerül pályázatokkal fenntartani magatokat, vagy a Váróterem mellett máshol is dolgoztok?

Legtöbbször előadásra pályázunk, egy-egy előadás létrehozásához teremtjük meg az anyagi feltételeket. Ebben történt fejlődés, mert eddig a színészek nem tudták kifizetni magukat. Most mindenk kap honoráriumot, de ez még mindig nem elég a megélhetéshez. Általában a tagoknak van civil foglalkozásuk is, például a rádiózás, vagy a bábszínházi munka. De azt gondolom, hogy érdemes a társulatba időt és energiát fektetni, mert van egy azonnali hatása, létrejönnek az előadások. Másrészt idővel szerintem egyre jobban fog működni. Reméljük, hogy megtaláljuk a helyünket. A saját tér nagyon nagy előrelépés ilyen szempontból. Persze ezt béreljük.

Kaptatok meghívást román fesztiválokra is?

Még nem, de ezer örömmel megyünk fesztiválokra. Ha meghívnak, minden további nélkül elmegyünk. Pont a tegnap vettünk részt egy román nyelvű beszélgetésen, ami a független színházakról szólt. Jól esett, hogy kíváncsiak voltak arra, amit csinálunk. Reméljük, egyre többen lesznek kíváncsiak ránk.    

bréka